Barátok


Valamikor 1996-ban volt egy táncverseny. Már egyikünk sem emlékszik hol. Ezen a táncversenyen találkozott először Ecsedy Áron és Radnai Tamás. Egymás ellen versenyeztek, közöttük dőlt el az első két hely. Amelyikük második lett nem kicsit volt dühös...

Ennek ellenére összebarátkoztak. Azóta is mindenben együtt vannak.

1999-ben az egyik barát találkozott Lakos Anikóval. Majd a másik barát táncolni kezdett vele. Majd abbahagyták, aztán újrakezdték. Zűrös dolgok ezek - ahogyan ez szokott lenni emberek között...

Zűr vagy zavar ide vagy oda, a barátság megmaradt és a tánc is.

Tamás 1997 óta tanít. Áron és Anikó 2001 óta. Otthon, magánórákon, tánciskolákban, táncklubokban, szalagavatókon, esküvőre készülődőket, fiatalokat, idősebbeket, kezdőket, haladókat, versenyzőket is. Ahogyan jött a lépés.

De egyszer a barátok gondoltak egyet: miért ne tanítsunk táncot együtt?

Ekkor alapítottuk meg a Hölgyválaszt 2005 nyarán... eleinte csak kicsiben működtünk. Termet béreltünk itt-ott, minden tanfolyamra külön-külön. Aztán jött a meglepetés. Rövid időn belül annyi jelentkezőnk lett, hogy nem tudtuk hová tenni őket. A legnagyobb problémánk a teremidő volt - abból volt a legkevesebb. Így szembesültünk azzal, hogy nincs mese, kell egy saját stúdió. Viszont ha már lúd...ezért úgy döntöttünk, akármennyire nem vagyunk krőzusok, egy tisztességes táncstúdiót csinálunk. Olyat, amilyenben mindig is tanulni szerettünk volna - csak éppen nem volt még hasonló sem.


A rendszerváltás után a nem iskolarendszerű, amatőr táncosoknak szánt oktatás a tanácsi fenntartású művelődési házakból lassan kikerült a privátszférába, ami többnyire azt jelentette, mindegyik tanár úgy boldogult ahogy tudott. A legtöbb vidéki táncegyesület művelődési házak programjaként üzemelt, a budapestiek pedig ahol tudtak - ez az ingatlanbérleti árak emelkedésével egyre nehezebbé vált. Pontosan ezért a mai napig is csak pár olyan tánciskola van, aminek önálló, különbejáratú stúdiója van és szolgáltatások, kialakítás terén is sokszor épp csak a minimum elvárható felett vannak.

Mivel mindig szerettünk volna olyan suliban tanítani amilyet csak hollywoodi filmekben látni, így izlésesen kialakított, színvonalas sulit csinálunk. Persze nem reméljük, hogy mindjárt nyitáskor minden a helyén lesz, de bizakodóak vagyunk! Azért kicsinek indult de óriási sikerert aratott válallkozásunkra építve nagyott mertünk és szeptembertől nyitottunk a táncstúdiót a belvárosban - hol a méret fontos, de nem lényeges...

Bemutatkozunk az MTV Kultúrház c. műsorában: videoletöltés (4,7Mb)

Hölgyválasz Táncstúdió Tango Café


Hölgyválasz Táncstúdió az Operánál!
(1061 Budapest, Paulay Ede u. 41.)