Ecsedy Áron
1993-ban csábították el (szó szerint!) latin-amerikai és standard társastáncokat tanulni, majd később versenyezni. Volt országos és regionális bajnok is és egy sor dobogós helyezést tudhat magának különböző országos versenyeken. A versenyzést 2001-ben hagyta abba.
A versenytánc kiegészítéseképpen jazzbalettet, jazztáncot, klasszikus balettet és modern technikákat (Graham, Limón technika valamint kontakttánc) tanult.
1999-ben fedezte fel az (autentikus) argentin tangót.
2000-ben táncolt a 'La casa del amor' c. film nyomán készült 'Dona Lucrezia háza' c. táncdarabban, amely a Fonó Kultúrházban került bemutatásra (Argentin Tangó Táncszínház). Táncolt a Földi Béla vezette Budapest Táncszínházzal közösen készített előadásban, amely Horvátországban került bemutatásra. 2002-ben részt vett az elő zenés 'Évszakok Buenos Airesben' c. táncdarab elkészítésében - az előadás tangó és kortárs elemeket ötvöz. A darab fél évig volt a Magyar Nemzeti Táncszínház műsorán, majd 2004-ben újra műsorra került.
2002-ben (megint elcsábították versenyezni) döntős helyezést ért el a Dunaújvárosban rendezett Argentin Tangó Világkupán. (IDO - MDSSZ)
2004/5-ben részt vett a Tangó Expressz című új Argentin Tangó Táncszínház produkció elkészítésében, amely a Magyar Nemzeti Táncszínházban került bemutatásra - teltház előtt - 2005 januárjában. 2006-ban a Anikó és Áron a Miskolci Szimfónikus Zenekarral, valamint olasz tangó zenészekkel közösen mutatták be a Mindhalálig Tangó c. produkciót.
Tangózott Buenos Airesben, Londonban, Bécsben, Ljubljanában, Prágában, Lisszabonban, de Győrben, Miskolcon, Szegeden, Egerben, és itt-ott a Balaton mentén is.
Megalapította és szerkeszti a Milonga.hu weboldalt, és 'az' argentin tangó levelezőlistát/fórumot. Ráérő szabadidejében tangóesteket szervez, cikkeket valamint tangós blogot ír, könyveket olvas a táncról, külföldi táncosokkal tart kapcsolatot és folyamatosan azon töri a fejét, hogyan lehetne felnyitni a 'civilek' szemét, hogy milyen jó dolog ez a páros tánc.
Közel 10 évig volt az Oktatási Minisztérium koordinátora és szaktanácsadója az Európai Unió országainak oktatáspolitikája és oktatásigazgatása témakörében.
2001 óta oktat argentin tangót és más társastáncokat.

|